terburkolas

Az a bizonyos külcsín, sokat mondó első benyomás.

A mai kor társadalmában sajnos jól megszokott és elterjedt szokás, az első látottak alapján végérvényes következtetéseket levonni, és akaratlanul is egy jókora pecséttel illetni az épp kielemzésre és megítélésre kerülő személyt, tárgyat, bármiről is legyen szó.

Térburkolás - „Mi vár ránk bent, ha már így néz ki kint?”

Ha ellátogatunk, egy számunkra eddig még ismeretlen városba, a járdák, utak, parkolók állapotából, képesek vagyunk mindjárt elemzésekbe kezdeni úgy a polgármesterről, mint az ott lakó polgárokról is.

Ugyan így van ez, a vállalatunkhoz, otthonunkhoz vezető járdák minőségével kapcsolatosan, az előbb említett épületek körüli utakkal, parkolóhelyekkel, stb.

A környezetünk igényes kialakításába való befektetés, vagy annak hiánya mindenképpen hozzátesz, vagy éppenséggel elvesz, a rólunk kialakított imázs meghatározásában is, megelőlegez egy kezdő bizalmat irántunk.

Igényes térburkoláshoz mindenképen megéri tehát tervezni, s az alábbi főbb szempontokat átgondolni:

  • több generációra szóló befektetésről van szó
  • az esztétikai szempontokon túl, annak függvényében, hogy hova szól a térburkolás: kocsibejáró, parkoló, járda, lépcső, kerti utak, kinti sütök körüli helyek, szükségszerű megvizsgálni,a:
  • várható terhelést: gyalogos terhelés vagy gépjármű terhelés, illetve:
  • az időjárási viszontagságoknak való kitételt: mennyire éri csapadék: eső/hó, nyáron erős napsütés
  • mivel a térburkolás rendkívüli odafigyelést, precizitást és türelmet igényel, elégséges körültekintéssel a véletlen helyett bízzuk valóban szakképzett kezekre a munkát.

Térburkoláshoz, cégünk:

  • a felmérést és az árajánlat készítést díjmentesen végzi, magánszemélyek és vállalatok számára egyaránt
  • szakképzett mesterembereket alkalmaz, akik több éves tapasztalattal rendelkeznek
  • csapatunk fix létszámú, ami igény szerint növelhető a határidő betartása végett
  • munkavégzés helye Pécs és Baranya megye, de országosan is vállal kivitelezéseket
  • az elvégzett munka után további szolgáltatásként nyújtja a takarítást

További tanácsért és információért keressen minket bizalommal a kapcsolatok menüpont alatt található elérhetőségek egyikén. Kollégáink készségesen állnak rendelkezésére, hogy a térburkolással kapcsolatosan további tájékoztatást nyújthassanak az Ön számára.

Kikövezzük, járhatóvá tesszük az Ön számára!

FORDULJON HOZZÁNK BIZALOMMAL!
KÉRDÉSEIT, KÉRÉSEIT ÜZENETBEN IS FOGADJUK.

Amennyiben a kapcsolatfelvételi űrlap pontos adatokkal került elküldésre, üzenetére 8 órán belül válaszolunk!

Hozzájárulok az adataim kezeléséhez és elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót. Az ikon megjelölésével Ön elismeri, hogy elolvasta és egyetért az azokban leírtakkal.

OROSZ-GENERAL Kft. 

Adószám 
25894826-2-02
Cégjegyzékszám
02 09 082898
Székhely
7625 Pécs,
Vince u. 10/2.

Adatkezelési tájékoztató
Építőipari generál kivitelezés
  • Fő tevékenységünk a generál kivitelezés és az ezzel összefüggő szak -és szerelőipari munkálatok. Vállalunk átalakításokat, felújításokat, hozzáépítéseket, az előkészítő feladatoktól a kulcsrakész átadásig.